folytatás……
5. kilométer
Ötödik élmény
Megint a sík terepre értem. Előttem a messzeség, mögöttem a dombok. Nem tudom, hogy elkapott-e már Titeket is az érzés, hogy soha többé nem álltok meg? Az, hogy ebben a futásban benne van a „végtelen sok kilométer, végtelen sok tapasztalat“? Az, hogy kifutnátok a Világból, de a Világegyetemből is? Az, hogy bármit, bármikor, bárkinek megtennétek, csak örömet szerezzen Neki? Éreztétek-e már a kábítószer hatását, amely fátyolba burkol minden gondolatot, és ködösen, szürkén, és derengőn, de átengedi a fényt? Éreztétek-e már, hogy újabb terveket fogalmaztok meg? Kár leírnom, hogyan futottam ezt a kilométert, mert nem futottam, hanem lebegtem. A GPS 4:47-et jelzett.
Ötödik kérdés
Te miért futsz egyáltalán?
Ötödik gondolat
Avvakumovits Edina, a feleségem. A Nike félmaraton idei versenyén vagyunk. Edus váltóban indul, Ő az első futó. A start után a váltóponthoz kocogok, hogy láthassam Edina befutását, magát a váltást, és nem mellesleg az összes etyekiről – tizenöt futóról beszélek – fotókat készítsek. A giga tumultusban egyszer csak megpillantom, épp felém tart. Klikk, snitt. Gyors váltás. Edus megáll egy pillanatra, majd kocogva felém fut. Mosolyog, egy merő kábítószer az arca. Úszik a morfiumban. – Asszem, tovább kéne futni! – mondja, majd nem vár arra, hogy valami okos megjegyzést fűzzek a mondanivalójához, már illan is tovább. Felmértem a helyzetemet. Egy nejlonzacsi a kezemben, alul „ülepes“ rövidgatya (mert divatos csávó is vagyok), és hagyományos alsónaci (az a fajta, ami, ha beázik, akkor szétrágja a combot), sima póló borítja európai minőségű, acélos testem (ez vicc, el ne hidd!). Tuti szopás lesz a vége! – gondoltam, de lássuk a medvét. Edina után vetettem magam, és együtt zötykölődtünk a vegyes halmazállapotú tömegben. A tizenkilencedik kilométernél már biztos voltam abban, hogy Edus lefutja a Nike félmaratoni távját, versenyen kívül, boldogságban úszkálva. Abban is, hogy – bár a hagyományos alsógatya péppé zúzta a zacsit, vörösre csárázta a seggem, hogy a póló málnaturmixot készített a bimbócskáimból, mégis szemtanúja lehettem Edus első félmaratoni futásának. Sosem felejtem el.
Ötödik válasz
Azért futok, mert fegyelemre és kitartásra ösztönöz. Bármire képessé tesz.
6. kilométer
Hatodik élmény
Tartom a tempót. Hagyom, hogy az ötödik kilométer utáni kellemes hangulat sejtekig hatoljon. A pulzusomat egy komodói sárkánygyík is megirigyelné, konkrétan tetszhalott állapotban vagyok. A gesztenyesor kontúrossá válik, ami az endorfin jótékony „agyátkúró“ hatásának eredménye. Már majdnem leérek a 76. gesztenyefa tövébe, már majdnem a második kör végébe haraphatok, amikor kellemetlen érzés kap el. A gyomrom csavarodik egyet, amitől a vékonybeleimen és vastagbelemen keresztül perisztaltikus görcsök tekeregnek a külvilág felé. Nagyon konkrétan azt éreztem, hogy fél percen belül betojok. A GPS 4:48-at jelez.
a gúgli, ha beütöm a “futó” és a “budi” szavakat.
Hatodik kérdés
Gábor! Miért futsz?
Hatodik gondolat
A tavalyi Budapest Maraton életem első, versenyen futott negyvenkettese volt. Igyekeztem jól megtolni, aminek az lett az eredménye, hogy huszonöt kilométernél elfogytam, harmincnál rosszul lettem, harmincötnél úgy húztam magam előre, mint a láb nélküli terminátor. A célban rámtört a hasmenés, beköltöztem az egyik toi-toiba, ahol annak rendje, s módja szerint lepadlóztam. Egy hasonszőrű futó talált rám, aki szintén meghalni készült. Arra emlékszem, hogy kezdett kifakulni a világ, de „padlófogás“ előtt annyi lélekjelenlétem még maradt, hogy a budiról felállva felrántsam a letolt futógatyámat. Ezzel azt értem el, hogy a felfedezésem pillanatában csukott szemű, laza arcú, viszonylag büszke emberi teremtésként festettem. Volt rajtam gatya is, póló is, cipő is, ahogy az kultúrlényeknél szokás, de így sem úsztam meg a későbbi poénkodásokat, a fészbukon küldött „budis“ képeket, és néhány „beszarós“ viccet. E történet kapcsán sokszor jut eszembe, hogy amennyiben nem rántom fel időben a gatyámat, és nyakig fekáliás ruhában, ne adj Isten, fejjel lefelé, a toi-toi lukába kacsintva, ég felé pillantó csupasz seggel nyitják rám az ajtót, akkor az a vég számomra. Az internet felzabált és megemésztett volna. A gúgli keresőbe begépelt „segg“ szóra valószínűleg szintén elsőként jelent volna meg a nevem, és az összes fotóm. Hál’Istennek nem így történt. Mint később – az eü. sátorban – kiderült, akut magnéziumhiányban szenvedtem, mert – én, baromarc – influenzásan vágtam neki a futásnak. Nagy tanulság volt.
Hatodik válasz
Azért futok, hogy sose legyek beteg. (Az elmebetegség más, azt majd kinövöm.)
7. kilométer
Hetedik élmény
Fordulás után folytatódik a gyomorkurbli. Mivel tudom, hogy a másfél kilométer múlva következő fordítónál van egy kiváló vadrózsás-sombokros-galagonyás-kökényes terület, viszonylag nyugodtan vágok neki a 7. kilométernek. Közben nyújtok a lépéseken, igyekszem zökkenőmentesen teljesíteni ezt a váratlanul nehéz szakaszt. A kilométer felénél alábbhagy a gyomorgörcs, kezdek megnyugodni: valószínűleg nem fogok besz..ni. Az emelkedős szakaszt követően rákapcsolok, nehogy 5 perc fölé szaladjon a kilométerem. A GPS szexi, amcsi akcentusos női hangja 4:45-öt csipog. Hurrá.
Hetedik kérdés
Miért szeretsz futni?
Hetedik gondolatsorozat – igazából lazán pergő arcképcsarnok
Miksa Kende jutott eszembe. Velem futotta élete első félmaratoni távját. Meg a másodikat és a harmadikat is. Azután Kremsben, a Wachau Marathonon hirtelen 1:22-es eredménnyel zárta a helyi félmaratoni versenyt. Miksa Zádor. Szintén ott lehettem az első félmaraton-szülésénél, amiképp tanítványom Molnár Bence is velem lépett be a huszonegyesek táborába. Sosem felejtem el Éberling Zsófit, amikor az idei Nike félmaratonon hosszú kilométereken keresztül mellette futottam. Elszántság ült az arcán, és a tuti bizonyosság, miszerint legyőzi a távot, ha belehal is. Miksa Orsi, aki tavaly kezdett futni, és 2014-ben Pozsonyban futja majd első maratonját.
Vona Saci, aki mindig azt mondja, mennyire gyűlöli a futást, és mégis felzabálja az aszfaltot. Birkás Csabi, a terminátor, aki világcsúcsot fut, majd rágyújt. Ott van a fejemben Pető Alíz, akivel annyi kilométert futottam le Etyeken, mint valamennyi futótársammal együttvéve. Kurcz Noémi , aki olyan elszánt, olyan kemény csaj, hogy vídia lehetne a fúrófejen. A semmiből rakta össze a tutit. Éberling Tomi, aki a félmaratoni eredményén farigcsál folyton-folyvást. Tóth Zsuzsa a happygirl és persze Máté Barbi, aki folyamatosan repülő bálnát szimulál, pedig annyit képes futni, amennyit csak akar. Tibice, aki az ország valamennyi pontján csinál egy zászlótartást, és bár karban erősebb, mint combban, mégis ott kocog a szőlőligetek közt. Tibay Csabi, Páhi Attesz, Csengery Laci, Bíró Tibi, Kosztik Mario, Pető Alíz, Dobos István, akikkel együtt futottam számtalanszor, és már bennük a maraton élménye. Az összes etyeki futóverseny, ahol kicsik, nagyok, fiatalok, öregebbek, idősek együtt vágtak neki a távoknak. A legutóbbi „Vesszőfutás“, amelyen 560 futó indult. Hihetetlen jó gondolatok ezek. Hihetetlen kellemes emlékek, melyek folyamatosan itt pörögnek a fejemben.
Hetedik válasz
Azért futok, mert együtt lehetek más futókkal, együtt futhatok azokkal, akiket (mondjuk) szeretek. J
8. kilométer
Nyolcadik élmény
Bekötőútig előre, majd forgás vissza. A szürkületi fények egyre dominánsabbak. A légzésem tökéletes, a tempót tartom. Azt hiszem ez volt az a kilométer, ami akkora élményt adott, hogy e bejegyzés megírása mellett döntöttem. Karjaimat lógatva futok, hogy valamennyi izomból kiköltözzön a túlzott tónus. Lépteimet hol megnyújtom, hol visszaveszek a tempóból. Nem hajt a tatár, nincs hova rohanni. A vasúti sínek előtti bekötőútnál fordulok, visszafelé pillantva aranysárga az ég alja. Levél se rezdül. Elönt a nyugalom. Még a homlokomról is béke csurran alá. Pisilnem kell. A GPS 4:44-et jelez. Szinte nem is hallom.
Nyolcadik kérdés
Te, Gábor! Mi az oka, hogy minden nap futsz?
Nyolcadik gondolat
Ha azt mondom, hogy egy kicsit hirtelen haragú ember vagyok, akkor azzal nem hazudok, nem esem túlzásba. Minden lószaron felhúzom magam, azután duzzogok, emésztgetem, majd igyekszem kitalálni, miként kérjek bocsánatot azoktól az emberektól akiket elküldtem a vérveres kétméteresbe. Legjobban keddenként szoktam elfehéredni, amikor ott, ahonnan talicskával tolom haza a fizetést, úgy eltelik két és fél órányi délutáni „szeánszidő“ (így hívom a keddi értekezleteket vagy mittoménmit), hogy se az elejére, se a végére, se a közepére, se az értelmére, se az előadóra, se a hozzászólásokra, se a problémafelvetésre, se a megoldásra nem emlékszem, mert annyi az értelme, mint legyet hámozni kenyérvágókéssel, és annyi a hatása, mint amikor a kutya ugatással ijesztegeti a növekvő Holdat. Ezeken a napokon a szokásosnál is harapósabb vagyok. Ilyenkor macsétával szeletelem a téliszalámit. Ilyenkor olyan arcom kerekedik, hogy még a legnagyobb rottweiler-kan is maga alá vizel, ha ránézek.
így vége a versnek…
Ha ideges vagyok, magamban beszélek. Azok a belső szavak hasonlítanak a külsőleg használt káromkodásokhoz, azzal a különbséggel, hogy nincsenek névelők, csak a nettó káromkodások állnak össze négykilométernyi mondatokká. Amikor ideges vagyok, olyan verseket írok, amelyben nem sokan maradnak életben, azok is jobbára kisebb egysejtűek vagy nagyobb baktériumok. Ésnaszóval. Amikor ideges vagyok, akkor megbántom azokat is, akik elvileg szeretnek, és elvileg én ezt tudom is. Ilyenkor embervadászatot rendezek fészbúkon, és antrax-vírust küldök e-mailben mindenkinek. Vagyvagyvagy. Fogom magam, és futok egy kegyetlen nagyot. Ilyenkor magmáig taposom az erdei utakat, nyomvályúkat képzek a legtutibb aszfalton is, olyan szelet vetek, hogy komplet erdők hajlanak az avartakaróig, és…és köpködök egyvégtében (ami elég nagy ostobaság futástanügyi szempontból). Ilyenkor hatmillió fokon égek, és a GPS nem mer a telefonomhoz kapcsolódni. A hülyéje.
A gigantikus futás után megtérek szeretteimhez, akiket porig tapostam, és igyekszem elhitetni velük, hogy ez soha többé nem történik meg. Ilyenkor bólogatnak, megsimogatnak, és azt mondják: – Menjél csak futni!
Nyolcadik válasz
Miért futok? Mert a környezetem részévé válok, és az első kilométer után megnyugtat.
