Hírfolyam

Húsz biszbasz

Tegnap megint hatkor keltem. Kamu, mert ötkor. Mostanában korábban kelek, mint egy Kecskemétről Buenos Airesbe ingázó vasgyári munkás. Egyszer csak arra nyílik a szemem, hogy már kurvára nyitva van. Csak pislogok a sötétben, mint egy barlangi vaklazac. Megint kamu, a halak nem pislognak, ha meg vakok, mégannyira sem. Ez tök evidens. Az öttől hatig tartó időszakot arra használja ki a szervezetem, hogy tízszer visszaaltat, és tíz alkalommal ráz fel egy-egy rémálommal. Az utolsó és az utolsó előtti a két legdurvább. Ma, a kilencedik álom egy sötét ház dohos pincéjében játszódott, ahol egy tizenhat éves, bajszos ötödikes tanítványom és csaknem vele egykorú faterja végzett ki olyan módon, hogy az összes elégtelen dolgozatot beletömték a számba, és egy praktikeres gereblye nyelével addig tolták lefele, amíg kidülledt szemekkel kipurcantam. Ezzel a halállal még ki is egyeztem volna, ha tudom, mi lesz az ébredés előtti „utolsó szopatúra”. Hatkor arra ébredtem, hogy nincsenek tojásaim. Egyszerűen levágta őket az ortopéd sebész bokaműtét közben, mert metszés közben útban voltak neki. Igen, a bicskei ortopéd orvos volt (előző bejegyzésemben olvashatsz róla), aki életében először műtött, hiszen eddig a nyírbátori aldiban pakolta a konzervosztály polcait. Kétszázas pulzussal keltem, nomeg légszomjjal. 

Most pedig a napi rutin jön. 

Hatkor az emeleti hálószobából letámolygok a nappaliba, onnan pedig kabátban-alsógatyában egyenesen a kert hátsó részébe. Feltöltöm – a covid túlélésre tavasszal vásárolt – csirkéim etetőjét, majd feltárva a híres Pipiátria ajtaját madaraimat kiengedem a kertbe. A sötét kertbe, a sötétben álló hosszúkás etetőhöz. Jönnek is a nyomorultak, faltól-falig mandiner-pattogásban, szinte kezeik nőnek a nagy tapogatózásban, hiszen a Hold sejtelmes korongján kívül semmi sem világít. Ez utolsó mondatrészt a blog irodalmi mivoltának bizonyítására szántam. Meeert művelt vagyok. Hiszen volt gyerekszobám, és függöny is lógott a falán. Csak az ablak hiányzott rohadtul.

Fél héttől nyolcig kaja és kávé, meg pazar hülyeségek olvasása az interneten. Kedvenceim a Magyar Nemzet online, és a Bádog. Ez utóbbi bayerzsolt saját kis blogocskája, ami tulajdonképpen nem más, mint egy súlyos elmebeteg végtelen számú kitárulkozásának bámulatos gyűjteménye. Hét órai olvasmánynak briliáns. A Magyar Nemzet csak azért a kedvencem, mert hasonlít gyermekkorom Népszabadságára meg a Hetvenhét magyar népmese bármelyik népmeséjére. Megnyugtat, hogy kerek a Világ, van Isten, és egyébként minden oké. Egyfajta olvasható xanax. Egy milligramm alprazolám korán reggel. 

Most pedig jöjjön a futás, hiszen ez a napló főleg a futásokkal foglalkozik. A mai írás pedig azzal, miként jutok el a húsz biszbasztól a futásig. Egyáltalán mi az a húsz biszbasz?

Odakint hét fok, enyhe délnyugati szél, és ádámcsutkáig érő retek. Egy ideig bámulom a hőmérőt, miközben a fejemben elektromos kisülésekként kering a „menjek vagy kihagyjam” egyszerű-választásos kérdésköre. Arra gondolok, hogy az etyeki bánya felé vezető murvasztráda és a szőlőliget találkozásánál lecsurgott, és fekete szigetként felhalmozódott lágy sár szépen átszüremkedik az adidasz gyöngyszövetén, és elönti a lábujjaimat. Mostanában minden futás után úgy néz ki a talpam, mintha hosszú időt töltöttem volna hulla-állapotban a Tihanyi-öböl mélyén. Hosszú perceken keresztül ebben a félig merengő, begyógyszerezett állapotban állok, mire a „menj-maradj” libikóka lassan átbillen a „menj” oldalra. Nálam minden nap átbillen, csak a gondolattal eltöltött idő változik. Indulhat az öltözködés, azaz a húsz biszbasz.

Flector-tapasz jobb sarokról le. Tapadós futóalsó, kompressziós futózokni fel. Futópóló, hosszú ujjú aláöltözős, lélegző pulcsi, tapadós futógatya. Ezt követi négy tétel, amiből egyet el szoktam felejteni. Csöcsök leragasztása a kidörzsölődést elkerülendő. Vékony szárú futószemüveg a szoros sapka alá. Legalább három zsebkendő és kutyakergető-kütyü a kompressziós övbe. Nézzük ezeket egyesével. 

Isten igen fura kúpokat alkotott csöcs gyanánt a mellkasomra. Ha nem ragasztom le DM-es szalvekvikkel, akkor tíz kilométer után a bimbók felfeslenek és kivirágzanak, mint a tubarózsa. Persze hagyhatnám is őket megkérgesedni, de akkor egy idő után mellkasi körmökként éktelenkednének rajtam, és körömvágásnál huszonkét helyre figyelhetnék. A szemüveg nagyon fura kérdés. A sapka olyan szoros, hogy a szemüveg szárát úgy beleszorítja a fejembe, hogy futás végére hallucinálni kezdek, és hülyeségeket látok. Demokrataviktort, becsületeslőrincet, libsibayert. Nomeg Jézust a fényösvényen. A zsebkendő alap, a három zsebkendő pedig minimum. Nem orrfújásra használom őket. Sosem. Az ultrahangos kutyariasztót méregdrágán rendeltem a neten, ugyanis mágnesként vonzom a kóbor ebeket. Ha nincs nálam, mindent kutyának nézek. Az őzek magas vizslákká, a vadnyulak törpe dobermannokká, a nyestek pedig tacskókká változnak. Ha nincs nálam a riasztó, a szélben mozgó bokrok vicsorgó kuvaszokká állnak össze, de még egy felröppenő madártól is összecsinálom magam. A kutyariasztó nélkül kétszázas pulzussal futok, és nyolc darab, lábon kihordott hátsó fali infarktussal érek haza. Ha velem van, megnyugszom, mint az édesanyja hangjára elcsendesedő csecsemő. Ezt a mondatot megint magas szintű irodalmiságom bizonyítására szántam. Tök off, de elfér.

Cipő és óra. Cipő nélkül még elindulnék, de az óra tabutéma. Méri a pulzust, az IQ-mat, a lépés távolságát, a lépés számát, a légzés számát, a lehulló esőcseppek számát, a hőmérsékletet, légnyomást, víznyomást, gőznyomást, vérnyomást, páratartalmat, sebességet, sebesség csökkenését, sebesség átlagát, a tengerszint feletti magasságot, annak csökkenést, a sebességemet, a sebességem csökkenését, a szexuális tevékenység időtartamát, intenzitását, eredményességét, elégedettségi indexét, és ha nagyon keresgélnék a menüben, még anyám nevét, a taj-számomat, és a tököm hosszát, fajsúlyát is megtalálnám. Szóval mindent mér, amire kurvára nincs szükség. Viszont nélküle csak egy elkúrt ősembernek érzem magam. Ez van. Óra tehát csuklón, cipőt felkanalazom magamra, még egy futófelsőt veszek, majd a kompressziós övet megtöltöm szép komótosan. Zsebkendő (3), kutyariasztó, csoki, széldzseki, és persze a mobiltelefon előre programozott arab zenei blokkal, hadd szóljon az iszlám Etyektől Felcsútig. Fejemen a sapka, és a vékony szárú szemüveg, kezemen kesztyű. Megvan mind a húsz biszbasz, útra készen állok. Negyven perc telt el, a „menjek-maradjaktól” a „talpig kompressziós” G.I. Joe állapotig. Indulhatok. Induljunk hát! Nosza, eriggyé’má’! Uzsgyi, majom! Rajta, pajti!  És akkor beüt a tőzsdekrach, nomeg a b@sszameg, és a rohadtéletbe…

Elfelejtettem budira menni.

Tagged , , ,