Te mit teszel, ha érkezik a fenevad?

Szerintem nincs olyan futó, aki nem randevúzott még kutyával, miközben nem kutya a zsánere. Szivesebben pasizna inkább egy kigyúrt testű bredpittel, vagy szemüveges, 300-as IQ-jú szerénylegénnyel vagy esetleg velem, aki az előző kettőt ötvözöm, kontra egy 60 kilós rottweilerrel. Szívesebben csajozna inkább egy barna, nagymellűvel, szőke kismellűvel vagy a „fej nem számit“ 90/60/90-es pumpaszájúval, mint Klári néni bokaszaggató yorkijával. Biztos nem hagy hidegen, mikor kóbor kutya áll a futóösvényen, Téged sasol, füle hegyes, teste cövek, farka égboltba mélyedő. Biztos izgulsz egy picit, hogy nem ér-e véget az a kerítés, amely előtt Te szaladsz, és ami mögött egy kutya fut veled egy irányba. Egészen bizonyos, hogy kerültetek már olyan szituációba, mikor nektek ugrott Bodri, miközben a gazdi egyfolytában azt szajkózta, hogy „Ne félj, nem harap!“, „Csak ne hadonássz, nem lesz baj!“ vagy a legdurvább örökzöldet, miszerint „Ne foss, még nem harapott meg senkit!“. Nálam a kutyaveszély az egyik legerősebb visszatartó erő. Százszor végiggondolom, hogy merre fussak, ahol egészen biztos nem ütközöm bele valami acsarkodó, szőrös kis keménylegénybe. Nálam az sem nagyon számít, hogy a kutya akkora-e, mint a tibeti jeti vagy csak mókus méretű. Úgy félek a póráz, és gazda nélküli kutyáktól, hogy legszívesebben láthatatlanító vagy harapásálló szuperruhában futnék, ha lenne raktáron. Védekezni persze sokféleképpen lehet, de elgondolkodtató, hogy edzéseimet a kutyákhoz, és /vagy felelőtlen gazdájukhoz kell igazítanom. Még három dolgot hozzáfűzök a félreértések elkerülése végett: (1)van kutyám, (2)szeretem a kutyákat, (3)tisztelem a felelős gazdikat.