Vasárnap perverz házasságot kötöttem egy narancssárga színű hengerrel. Új feleségem külsőleg hasonlít egy genetikai hibás nőre, hiszen kiemelkedések, és mélyedések borítják puha, ezermellű testét. A testi kontaktust követően viszont inkább úgy néztem rá, ahogy szerelmes férfi egy különlegesen szemétláda csajra tekint. Ugyanis hagyta, hogy ráfeküdjek, két menetig élvezkedjek, majd a harmadiknál úgy megkínzott, hogy heteroszexuális mivoltomon kezdtem elmélkedni. Ha olvastátok előző bejegyzésemet, akkor tudjátok, miről beszélek. Ha pedig emlékeztek rá, milyen volt az első kontaktotok az SMR-hengerrel, akkor most mosolyogva gondoltok a múltra. Arra, amikor Benneteket is megkínzott a rohadék, narancsbőrös ezermellű.
Tegnap Pécsi Andi betanított az SMR henger használatára. Tulajdonképpen Neki köszönhetem, hogy megvettem egyáltalán. Ugyanis ritkán szoktam kiadni tizenhatezer forintot olyan cuccra, ami először kiherél, majd leanyáz, utána kerékbe tör, és az út szélén felejt. A „program“ nagyjából két és fél órát vett igénybe, mely elméleti és gyakorlati elemeket tartalmazott. Extrém tanítvány lehettem, hiszen harminc évnyi futás után kábé annyiszor nyújtottam, ahányszor a Nap megkerülte a Földet. A csípő – és vádliizmaim olyan merevek, mint rabbi a kupleráj előtt. A combom egyetlen konglomerált kupacként lifeg a testemen. Nem felejtem el azt a napot, mikor életemben először (és utoljára) feküdtem masszőr kezei alatt, és elkezdte gyúrni seggem húshalmát. Egy ideig izmozott, izmozott rajta, azután megkérdezte, hogy hozhat-e pajszert és betonkalapácsot a fellazításhoz. Szóval, az a lényeg, hogy ritka merev csávó lettem, az elmúlt csaknem fél évszázad alatt. Pécsi Andi pedig vetetett velem egy hengert, amiből 64 doboz Carlsberg sört, egyhetes balatoni horgászjegyet vagy egy negyed futócipőt vásárolhattam volna. Megérte? Remélem, igen. Andi biztosított róla. Tehát megérte.
A henger használatáról néhány szó, azután átadlak Benneteket a képek hangulatának. Pécsi Andi, aki mellesleg úszóedző, nem mellesleg triatlonos, megszállott sportoló, speckollal rendelkezik az SMR henger használatáról. Végigmutogatta az alsó végtag és a törzs valamennyi izmának hengerezését ezzel a rücskös cuccal. A henger hatására az izompólyák letapadását lehet oldani, illetve azt, hogy az ellazuló izomfilamentumokat a kötőszövetes tok ellazulása is kövesse. A hosszanti izmokat – vádli, comb – két részletben négy előre-hátra és négy oldalirányú mozgással hengereztük át, melynek hatására a merev részek „megmutatkoztak“, én pedig a „megmutatkozás“ pillanatában csendesen, és egyszerűen behúgyoztam. A fájdalom nem elviselhetetlen, de mivel férfi vagyok nem viselem el. A legapróbb izomletapadásokat, csomókat is megtalálja, főleg, mikor oldalirányban a henger bordáinak mélyedésein átropogtatom az adott kötegeket. Lassan kell csinálni, és ahol fáj, ott perverz állatként el kell időzni. Kétszer négy mozdulat/izomköteg, és jöhet a következő. Ahol fájt, ott egy kicsit várakoztam. Mintha önként fogtam vón satuba a heréimet.
A foglalkozás végén jobban éreztem magam. Arra gondoltam, hogy olyan vagyok, mint a rossz jehovista: ha azt mondják nekem, hogy Jézus kolumbiai volt, akkor másnap kokacserjét ültetek a kert végébe. Pedig tényleg jobb volt. Volt.
Tegnap alig tudtam végigcsinálni a programot, annyira fájtak az átgyúrt részek. A kérdés az, hogy kitartó leszek-e? A válasz pedig egyszerű: hiszek a henger hatásában. Mint magyar jehovista a kolumbiai Jézusban. Akár kokacserjét is ültetnék…
Itt a vége! (Tovább csak akkor olvasd, ha élvezed a fájdalmakat és a fájdalmas hülyeséget! )
Most pedig leírom azokat a gyaksikat, melyek a futóművet érintették.
Első állomás: Vádli-Alsó – Négy előre-négy hátra gurulás közben nem volt nagy problémám. Viszont az oldalirányú mozdulatok közben olyan káromkodások is elhangzottak, melyek még nem léteznek az egyébként széles repertoárral rendelkező magyar szótárban. Több letapadt pontot sikerült elkapni, amikre majd figyelnem kell a későbbiek során.
Második állomás: Vádli Felső – Bár tovább haladt volna az SMR-vonat. Ez az izomköteg ugyanis nálam eléggé extrém méretű, így az előre-hátra közben is azt éreztem, hogy elereszt a gyűrűsizom. Andinak e közben semmi problémája nem akadt, Ő olyan arccal gurította végig magát a hengeren, mintha dobos tortát enne a Gerbeaud-cukrászdában. Ezért bízom benne, hogy itt sem lesz problémám.
Harmadik állomás: Alsó-lábszár külső izma – A legkellemesebb gyúrható izomcsoportom. Pici izomlázat éreztem előtte, de a fájdalom inkább kellemes volt, mint hasogató. A támaszkodási pozíció annál jobban megviselt.
Negyedik, Ötödik, Hatodik-állomás: – A végtag felső izmai – A hajlítóval semmi bajom nem akadt. Négy előre-hátra az alsó részen, négy előre-hátra a felső traktuson, és mindkettőn oldalra is gördülgettem. Nem mondom, hogy élveztem, de legalább nem anyáztam, nem szidtam gyurcsányt, orbánt, a migránsokat, a pápát, az anyaszentegyházat, és a többieket.
Hetedik, nyolcadik állomás: – Comb feszítő és comb oldalsó – Na, ez volt az a két izom, ami meglepetést okozott. Úgy éreztem magam, mint az a boldog apuka, aki látogatást tesz a csecsemőosztályon, hogy megnézze frissen született kisfiát, és a kiságyból fekete bőrű, mongolszemű kislány kacsint vissza rá. Ugyanis nem gondoltam volna, hogy tele leszek letapadt gócpontokkal. Azt hittem, hogy ott oldalt pamut-laza vagyok. Tévedtem.
Az SMR-henger végül megérkezett az utolsó két állomásra, „Segg-alsóra, és „Csípő-oldalsóra“. Ez a két rész nem fájt, holott a másfél éve felállított diszpláziás diagnózisom alapján kellett volna. Élveztem azt a kétszer két percet, amit itt töltöttem el a hengeremmel.
A beszámolómat befejezhetném máshogy is, de nem rabolom tovább az időtöket.
Tehát: VÉGE.
