Hírfolyam

Ha dagadt leszek, ilyet veszek

Eddig volt jónéhány motorom. Az első darab – egy Suzuki Volty – úgy került hozzám, hogy besétáltam a kereskedésbe, kiperkáltam az árát, és hazagurultam vele. Itthon felhívtam a régi autósiskolás oktatómat. Kérdeztem tőle, létezik-e olyan, hogy a pénz esetleg rövid vajúdást követően motorjogsit szül. Ő azt felelte, hogy hallott már hasonlóról. 

Nála négy nap vajúdásra volt szükség.

Az első motorom az önbizalmamat növelte. 

Életem első motorja ilyen volt

A második motorom egy Suzuki LS 650-es volt. Hideg reggeleken nem tudott beindulni.  A meleg estéken pedig nem akart. Néhány hétig szopatott, végül egy túra kellős közepén, a benzinkutas pihenőidőt követően mutatott egy virtuális középső ujjat, és úgy otthagyott, mint frissen féreghajtott pudli a hígfost. Ez a cucc a stressztűrő képességemet növelte. 

A harmadik csak rövid ideig vert nálam tanyát. Egy kutyaeledel-kereskedőtől ókori hagyományok szerint vásároltam. Én friss kutyakonzervet zsíroztam neki, ő meg átalakított Suzuki VS 600 Intrudert forgatott az üzletbe. Fasza kis csere-berének tűnt, megoldottuk mi okosba’. Ám a gép több sebből vérzett, bár első ránézésre bárki friss repceolajat húgyozott volna a látványától. A váltó baromi acélosan fogott, két pest oda-vissza után a lábszáram keményebb lett, mint a kályhavas. A kormány végei pedig olyan kikúrt magasan és szélesen feszültek ki, hogy egy sima kanyart csuklósbusz-íven tudtam csak bevenni. A magas kormányt alig értem el, emiatt pont úgy feszültem ki a motoron, mint valami tecno-jézus a fémgolgotán. Ez a motor végre kicsalogatta belőlem a minőség iránti vágyat.

A szerelem és egyben a negyedik moci egy négyszázas Honda Shadow formájában gurult be a kapun. Esténként, munka után le-lekirándultam a garázsba, és csak bámultam, mint szűz gyerek a dekoltázst. Ez a motor rövid időre a répa méretén korrigált néhány centit. Pluszban, még mielőtt beszólnál. Így lett nyolc centi kereken. Aztán telt-múlt az idő, és lassan átlagházasokká váltunk. Ő néha alám feküdt, én pedig meglovagoltam, de a gondolataim már új motorok felé vezető vizeken hajózott. Ilyen ez, ahogy azt Vonnegut mondaná.

Yamaha XVZ 12 – majdnem kivégzett

Yamaha XVZ 12. Lehet, hogy túl nagy lépés volt. 350 kilós gépszörnyeteg egy csökött testű, kurta lábú pöcstarisznya alatt. Arany színű dobozok, ezüstcsíkokkal díszített térdvédő idom, rádió és kazettás magnó, hátsó antenna, állítható plexi. Épp csak egy görögkeleti mobiloltár hiányzott róla, és egy olyan nyereg, ami motorozás közben, egyetlen gombnyomásra párducmintás angolvécévé alakul. Giccs volt a köbön. A gép és én kábé úgy festettünk, mint Bubó doktor és Ursula. Groteszk-páros, melyet az élet annak rendje-módja szerint szét is választott. 2003. november 9-én Sástón telibe vert egy figyelmetlen autós paraszt. Ez a motor az élet fontossága és elvesztése között húzott képzeletbeli hidat. Ekkor még nem gyalogoltam át ezen a hídon. Az XVZ 12 Royale Star ötödik volt a sorban.

A baleset kábé annyira érintett meg, mint bayerzsoltot  a holokauszt. Két héttel rá egy Yamaha XJR 1200 tulajdonosa lettem. Aki ismeri ezt a típust, az egész biztos tudja, hogy csupán a látványa véget nem érő orgazmus-cunamit gerjeszt. Csak a hangját hallva is gyönge ejakuláció zavarhatja meg a napi ritmust. Nos, én ebben éltem kábé egy évig. Ritmuszavarban. Télen-nyáron, esőben, hóban, fagyban hajtottam. Ez a motor az erő visszafogására tanított. Nomeg az elválásra. Ő volt a hatodik

XJR 1200 – a nagy szerelem

Egy évig motorszűz maradt a garázsom. El akartam engedni ezt a hobbit, véget vetni a felesleges költekezésnek. Elhatároztam, hogy autó és más semmi. Adrenalinnak elegendő lesz, ha káromkodás nélkül végignézek egy átlag-emegy híradót. Ám az élet minden fogadalmat felülír.

Yamaha TDM 850. A hetedik gép. Sosem gondoltam volna, hogy felülök egy ilyen szürke szamárra. Se szépnek, se erősnek nem mondanám, viszont takarékosnak igen. Rengeteg kilométer került az órába, de szilaj örömöt sosem hozott a konyhára. Néhány külföldi út után szépen kiégtem a nyeregből. Az utak döntő többsége magányos kirándulás volt. Egyedül, önző célból, saját magam számára kialakított érkezési pontokra. Fura, de a motorozásból való kiégés lett a futóélet belépője. 

Honda NC 700 S. Egyenesen Balatonboglárról. Ha egy nőhöz kellene hasonlítani, akkor az a csaj gyönyörű, magas, és ostoba lenne. Annyira beleszerettem, hogy nem vettem tudomást apróságokról. Megállásnál alig ért le a lábam, lábujjhegyen balanszíroztam, mint egy túlképzett balerina. Egy-egy budapesti dugózást követően a magas ülés úgy megszorongatta a tojásaimat, hogy az egyébként apró gyöngyöcskék teniszlabdákká duzzadtak, a hangom magasabb fekvésűbe váltott, a hajam pedig egyenes tincsekké rúgta ki magát. A szerelem rövid volt, viszont nem túl hosszú. Gyorsan eladtam.

Vagány darab, de holt ciki

A kilencedik vas egy Piaggio MP400-as volt. Elől két kerék, hátul pedig egy. A modell tulajdonképpen remek átmenet a motoros kerekesszék és a robogó között. Pont úgy is néztem ki rajta, mint egy jó karban lévő friss balesetes. Viszont hatalmas segítséget nyújtott életem legrosszabb szakaszában.

Nagyjából egy hónapja nem futok, mert minden lépésnél apró adagos beszarással jutalmaz a jobb bokámon kialakult gyulladt mészlerakódás. A futásnak köszönhetően viszonylag kevés tartalék tápanyagot halmoztam fel magamon. Annyit ihattam, és ehettem, mint a teljes római hadsereg. Tavaly ilyenkor ötszáz kilométernél tartottam, idén százat sem futottam. Elkezdtem hízni, ráadásul kurva undorító módon.

Hajdanán, mikor még szebb voltam, mint bredpitt, izmosabb swarcinál, sármosabb totokutunnyónál, és elmésebb hókingprofesszornál, szóval abban az időben mindig megbámultam a krúzeres, csopperes, oldtájmeres dagadt csókákat, ahogy bőrszerkóban, koszos bőrgatyában, az oldaltáska helyén boroskannákkal dzsanáztak a Balaton irányába. Azok a motorok számomra inkább viccesek voltak, mint komoly gépek. Olyan mozgó, fényes fémhulladékok. A rajtuk ülő figurák pedig általában megtestesítették számomra a „nacsakilyennelegyeksoha” kategóriát. Rájuk és a motorjaikra nézve akkor megfogadtam: ha dagadt leszek, ilyet veszek.

2021. januárjában eljött az idő. Amit megfogadtam, azt betartottam. Megvettem a tizediket. Egy Benellit. Mert megérdemlem, és mert úgy nézek ki rajta, mint azok a Balaton felé dzsanázó dagadt csókák.

Tagged , , , ,