Van egy sógorom, aki futós körökben bizonyosan „Zacskós Csabi“ néven is ismert. Írtam már róla, hiszen sportmúltunk összekapcsolódik, és mert példás tanár, remek művész, és még annál is kiemelkedőbb ember. Induljunk tehát innen. Ezt a vonalat szeretném összekapcsolni Lőrincz Olivérrel, és a tegnapi, gerecsei ötvenkét kilométerünkkel. Természetesen tartom magam a megszokott stílushoz, és ahhoz, hogy egyetlen mikrogrammnyi futóbeszámolót sem cseppentek a…
Elöljáróban: tegnap (2015. október 17-én) sógorom, Szabó Csaba leutazott Velencére, élete első hatórás versenyére, futott egy kiadósat, és nemes egyszerűséggel első helyezettként távozott a színhelyről. Erre persze bárki mondhatja, hogy „van ilyen boniem“. Én viszont nem mondhatok ehhez hasonlót. Hiszen Csabi a sógorom, és húsz évvel ezelőtt velem futott először. Nem félmaratont, nem is egy tizest, csak úgy. Csak úgy futottunk egyet. Mátrafüredről Gyöngyösig és vissza.…
Rövid verzió: elmentem, hat órán keresztül futottam, hazajöttem, aludtam, most pedig írok egy versenybeszámolót. Tulajdonképpen sommás befejezése is lehetne életem egyik legkeservesebb versenyének, azonban egyáltalán nem fedné a valóságot. Kimaradnának a kerekesszékes sportolók, a látássérült ultrafutók, a legyalult mellkasbőr, a versenysör, a „mikorleszmárvége“, „deteleatökömazegésszel“, és a „mostadomfel“ gondolatok randomszerű bevillanásai, a sötétség, a depresszió, a hét és feles kilométerek, a toi-toi…
Rövid verzió: elmentem, elindultam, futottam, anyáztam, elcsendesültem, suttogva anyáztam, vánszorogtam, átfutottam a célkapun, zabáltam, piáltam, hazajöttem. Nagyjából ennyi. Aki ismer, tudja, hogy az egyik legfőbb jellemzőm, hogy fosom a szót. Emiatt a rövid verzióval csak oktattam magam, hogy így is lehetne versenyemlékeztetőt írni. Megígérhetem, hogy igyekszem rövidre fogni a Szufla 52 km-es versenyéről szóló beszámolómat. Miattatok. Értetek. Viszont telepakolom baromsággal, ami…