Eddigi bejegyzéseim során ritkán fogtam vissza magam. Előre jelzem, hogy nem ez lesz az az írás, amit Kazinczy-díjra jelölnek majd. Eleresztem a gyeplőt, hadd szaladjanak a lovak. Rövid leszek, velős és őszinte. Ugyanis életem egyik legkeményebb maratonját teljesítettem július huszonháromról huszonnégyre virradó hajnalon. Ezekhez hasonló érzésekkel csak a 2014-es tel-avivi maratonon szembesültem. Ott csak a helyi népet szidtam futás közben,…
Azért villantom most ezt a bejegyzést, mert a tegnapi futóeseményen felmerült az a kérdés, hogy mi a szentséges répát lehet írni egy közönséges futásról, egy „közösségi edzésről“. Hát, asszem, egy közönséges futásról semmit, ellenben a Runcard közösségi futásán szerzett élményeket, a sötétség leple alatt előtüremkedő emlékeimet szívesen megosztom veletek a szokásos, megszokott, legálisdrogos stílusban. Az eseményt Soós Péter, RunCard-fater hozta létre,…
Kétnapos családi hétvégén vagyok. Egy badacsonyi apartman teraszán ülök, és a 71-es úttól a bejáratig kanyargó keskeny aszfaltcsíkot bámulom. Mint vadászó macska az egérlyukat. Mint egy tizenéves hülyegyerek a strandon lófráló csajok seggét. Mint egy nemszázas, féleszű, mint egy elmeháborodott, hárshegyi őrült. Azon gondolkodom, hogy mi a francért nem hoztam futócipőt. Talán, mert a hét öt napján azért futottam 110…
A kutya ugat, a kígyó csúszik, a madár repül, én meg futok! Ezzel a mélyfilozófiai gondolattal fejemben léptem be 2014 augusztusában a Honvéd Kórház orvosi rendelőjébe. Az orvoscsávó megvizsgált, megrángatta az ízületeimet, befektetett a röntgensugarak közé, aztán közölte a diagnózist. Tulajdonképpen csak kicsit változott az agyamba ékelődött belépőmondat – kábé így: – A kutya ugat, a kígyó csúszik, a madár repül, kivétel…