………………………………………………………………………………………………………………………..
Isten, mikor megajándékozott a földi léttel, ellátott három pozitív tulajdonsággal és két gyengeséggel. Elsősorban mértékegységben kifejezhetetlen szépséggel, másodsorban mértékegységeket túlszárnyaló intelligenciával, harmadsorban a kettőt egyesítő és elrejtő pazar szerénységgel. Negyedik tulajdonságom tulajdonképpen gyengeség: nem tudok ellenállni a sör hívó szavának. A másik gyengeség egyfajta drogfüggés. A futás ugyanis olyan, mint a sörimádat.
Van néhány ismerősöm, akik sosem isznak alkoholt. Valahol csodálom a másságukat, de azért sajnálom is őket. Vannak ismerőseim, akik azért futnak übergiga mennyiséget, hogy utána ihassanak annyit, amennyit csak bírnak. Így próbálnak szépek, üdék, fittek, és persze bulisak maradni. (Én ezt a vonalat képviselem.) Vannak olyanok is, akik nem futnak, csak isznak, mint a veszedelem. Ez a legszarabb kombináció. Sokan azt mondják, hogy ha futsz, akkor ne igyál. Figyelj a helyes táplálkozásra, meg a fasza ionösszetételre, meg az alvásra, meg minden szentszarra. A másik véglet pedig azt mondja, hogy egyél, igyál és fuss! Ezek az emberek – azaz a végleteken állók – aztán ugyanazon a versenyen szinte ugyanúgy teljesítenek. Akkor hol van az igazság? Persze mindenki a belső indíttatásaira hallgatva választ a király tanácsok közül. Én a sörre hallgatok. A futás után. Néha viszont fordul a kocka. Olyankor érdekes dolgok történnek…
Futottál már úgy, hogy a verseny előtti este végigkóstoltad a világ söreit? Álltál már úgy a startvonalon, hogy nem álltál? Volt már úgy, hogy nem érezted azt a bonyolult lépéskombinációt, hogy – lássuk csak – egyik láb előre, másik hátul marad, majd váltás, és másik láb előre, egyik hátul marad, eközben van némi progresszív előremozgás is? Futottál már úgy, hogy folyamatosan a tested két végéhez beszéltél, nehogy felszínre bukkanjon az odabent fortyogó mélységi magma? Futottál már úgy, hogy az első kétszáz méteren úgy leizzadtál, hogy nem maradt testlötty a maradék húszezer-kilencszázra? Mikor a vérnyomás alsó és felső száma egyforma, a pulzus pedig a kettő összege, az megvan? Spirázhatnám még, feltehetnék lelki kérdéseket is, de meghagyom a lehetőséget, hogy előkapd azokat az élményeidet, mikor totál bekúrva, tök másnaposan vagy csak ittasan álltál a nagy megmérettetés rajtvonalán. Nem biztos, hogy a sör, az alkohol megöli a teljesítményt. Sőt! Viszont van ellenpéldám is. Mindkettőről írok egy picit, aztán várom, hogy Te is megírd életed másnapos futását!
Ez a két sztori a sör mellett szól, és velem történt
- Lázasan, és hasmenéssel vettem részt egy hatórás versenyen. Úgy gondoltam, hogy menni fog. (Hasmenni…) Az első két órát nagyjából négy órán belül teljesítettem, majd a következőt további kettő alatt. Ez azt jelenti, hogy hat órán keresztül futottam hármat: igazi paradoxon. Ezalatt valamivel több, mint harminchárom kilométert haladtam előre. A tempóm innentől kezdve rohamosan csökkent, és azon gondolkodtam, milyen útját-módját válasszam a feladásnak. Nemesen, egyenesen lépjek le a főbejáraton vagy sunyin, árkon-bokron átgázolva. Végül a csigatempós szenvedést választottam, valamint a mobilbudi által nyújtott rövidke komfortérzetet. Az ötödik órában hirtelen ötlettől vezérelve – és ekkor persze rohadtul mindegy volt már – úgy döntöttem, hogy megiszom a tárolódobozomba (minden hatórásnak volt egy ilyen doboza) pakolt alkoholdús gösszer felét. Így is tettem. Lenyomtam, rátoltam egy fél üveg kólát, majd vártam a szívhalált. Azonban infarktus helyett csoda következett: megindultam, mint a tatár seregek. Öt kilométeren belül megittam a sör másik felét is, így a hatodik órában szinte repültem. Sőt, mosolyogtam. Sőt, jobban lettem. Sőt, meggyógyultam.
- Tavaly előtt a bólyi vesszőfutás szervezői meghívtak bennünket, etyekieket, hogy diskuráljunk egyet a futásról. Szállást, kaját, piát és kétnapi futóprogramokat biztosítottak számunkra. Nos, ez a csapat – kiegészülve a pécsiekkel – kereskedelmi mennyiségű alkoholt fogyasztott el a két nap alatt úgy, hogy közben, előtte és utána mosolyogva, nulla pulzussal futott bármennyit. Három sörrel, unikumbéléssel vagy fél liter vörösborral a gyomorban úgy tolták a kilométereket, mint a gép. Senki nem feküdt az árokba, és nem dobta ki a taccsot.
Ez a sztori ellene szól, ráadásul nem is velem történt…
Van egy kedves, jóbarátom (ott fent a képen láthatod). Férfiember. Naszóval, ez a srác transzparens jelleggel fut, valamint két edzést és négy fekvőtámaszt követően, félig átmelegedett izmokkal 1:35 alatt teljesíti a félmaratont. Vasból van, de inkább acélból. Versenyt követően azonnal megiszik egy sört, viszont ennek ellensúlyozására – nyilván a sör okozta lelkiismeretfurdalás miatt – elszív egy kövér spanglit is. Ezt követően egy évig nem nagyon fut. A nevét nem mondhatom meg, nehogy bepereljen, csak annyit, hogy Csabinak kereszteltette a Birkás család. Ennyi legyen elég. Csabi tavasszal futott egy huszonegyest Veresen. A maga mögött hagyott éjszaka az etyeki piknik bugyrait járta végig, és valamennyi bugyorban fogyasztott némi szőlőerjedéket és/vagy sört. Másnap nála nem aznap, hanem klasszikusan „másnap“ volt. Vörös szemekkel állt a rajtnál, aztán hajrá. Én azt vártam a bólyi tréning után, hogy ez az agyonüthetetlen ember simán letolja másfél óra alatt a távot, azonban messze nem így történt. Az első öt kilométeren repesztett, mint egy kabrió, aztán egyszer csak eljött hozzá a Magasságos, és hatalmas intő ujjával a fejére koppintott, majd megvonta tőle a levegő oxigéntartalmát. Vörös fejjel, igencsak kábán érkezett célba. Kifejezetten szarul nézett ki. Ugyanez a Csabi egy hónappal később simán megfutotta a tőle szokásosat a Radenska Félmaratonon, pedig előző este ugyancsak csúcsra járattuk veséinket és májunkat. Tudja a frász, hogy mi az alkohollimit, ami még nem öli meg a teljesítményt. Tudja a fene…
