Az egyszer biztos, hogy az orvos nem írná fel receptre a „hőségfutást“. Sőt, mi több: tiltóvényt adna ki. A képzett és elvetemült futók pedig nem olvasnák el a tiltóreceptet, mert ők futni és nem olvasni szeretnének. Én az utóbbi futófajtát képviselem, azaz semmi és senki nem tarthat vissza a napi adagomtól. Az időjárás végképp nem. A bioritmus, a napi habitus azonban döntő lehet abban, hogy megsülök, kipurcanok vagy zökkenőmentesen teljesítem a kiírt kilométereket. Havonta kábé 400 kilométert futok. Általában huszonnégy futásra osztom fel az adott hónapot, melyek nagyjából fele húsz kilométer feletti. Verseny előtt, és után is. Nyáron is. Télen is. Hőségben is. Ehhez jól meg kell választanom az indulási időpontot. Mindegyikben vannak pozitív és negatív vonulatok.
- Hajnalban indulok – (erről már röviden írtam az augusztusi ultrafutásra való felkészülés kapcsán)
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de a reggeli futás nálam több csapdát is rejt magában.
A korai kelés totál kikészít. Lehet, hogy az ébresztőóra okozza a horrort, de egész éjszaka nem megy a szunya. Ráadásul mindig az ébresztés előtt tíz perccel sikerül bekábulnom, így az óracsengés átalában hátsó fali infarktust okoz.
Reggel még nincsenek ízületeim, csupa összenőtt csontból állok. Ez így van induláskor is. Nem vicces, viszont röhejes látványt nyújtok.
A reggeli kávé nálam olyan, mint régi motoron a berúgókar. Ráadásul kötelező. Ha nincs, akkor nem indul a gépezet. Csak nézek előre, mint orangután az esőben. A kávé valamennyi hatása rajtam is jól tanulmányozható: perisztaltikát növel (meglengeti a tápcsatornát, de még hogy…) és diuretikus hatást gyakorol (megtekeri a hólyagot, de még hogy…és hányszor…). A reggeli kávé aranyat ér. A hajnali kávé is, azonban pont akkor fejti ki jótékony hatását, amikor az első kilométer növekvő pulzusszámával összetalálkozik. Ilyenkor riadt szemű őzgidává válok, és rejtekhelyet keresek magamnak, ahol rövid időre egybe olvadok az anyatermészettel és vegetatív életet élek.
A hajnali futás mindig sokkal gyengébb teljesítményt hoz, sem a tempó, sem a kilométerszám, sem a jó érzés nem stimmel. Viszont megmarad az egész nap!
- Nap közben futok
Tök egyértelmű, hogy az öngyilkosság egyik legjobb módszere, ha későn indulok. Emelkedő hőmérséklet, csökkenő árnyékos terület. Ilyenkor egyetlen mentsvár az öltözék milyensége, és a folyadék mennyisége. Kevés ruha, sok jól bekevert ital, rengeteg ásványvíz. Ilyenkor vagy keveset vagy lassú hosszút tolok. Nagyjából ennyi. Nálam ritka vendég ez a futástípus.
- Este futok
Este hat óra. Mondjuk, huszonöt kilométer a napi áhitat. Odakint 36 fok van, a szél bulizni ment, nincs jelen. A Nap „lemenő ágban“, de egyáltalán nem impotens. Az aszfalt apró fekete kátránybuborékokat szül mindenhová, hiszen legalább ötven fokos poklot gyújtott rajta az a Nap, aki még most sem impotens. Futótrikó, laza gatya, futóalsó. Már induláskor lángol az arcom, és úgy izzadok, mint a bányaló. Kezemben a másfél literes izós pillepalack, övemben a két fél literes kálciumos víz. Mint egy serpa csúcstámadás előtt. Zsebeimben gél, cukor, mindenféle lószar. Tudom, hogy tempót kéne futnom, hiszen öt perc alá kell szorítanom az átlagot. Azt is tudom, hogy bármennyire szétfőttek a tojásaim, akkor is teljesíteni fogok. Azt pedig látom, hogy a reggeli huszonegykét fok ehhez képest Antarktisz, én mégis ezt választom. Nekem ez jön be. Kevesebb problémát okoz, mint a reggeli vagy délelőtti. Sőt. Hogy miért? Tudja a frász.
