Kerek négy hónapja élek egyedül. Az 122 nap. Új életemet 54 és fél évesen kezdtem meg, azaz 19890 napon keresztül mindig volt mellettem valaki, aki segített, vezetett vagy éppen megvezetett. A társ a lényeg, hogy ne térjek el az írás eredeti ötletétől.
A sors úgy hozta, hogy 1990. július 21-én, Csabival, a legjobb barátommal úgy döntöttünk, Balatonfüredre utazunk egy ütős házibuli, kiadós berúgás, és egy esetleges numera reményében. Mindketten elégedettek voltunk, hiszen sínen volt az életünk, Csabit a Közgáz, engem az ELTE szippantott be. Ez a nap sorsfordítónak számít, miután itt ismertem meg azt a nőt, akivel 2023. augusztus 18-ig többé-kevésbé egy fedél alatt éltem, de mindenképpen összekötöttem vele az időmet, és magamat. 33 évet és majdnem egy hónapot, egész pontosan 12073 napot. Azóta 122 nap telt el. 12073 nap áll szemben 122-vel. Az 1,1%, egész pontosan ennyi időt töltöttem egyedül a találkozásunk napjától számított közös időhöz képest. Együtt 98,9%, egyedül 1,1%. Házasságban 10288 napot húztunk le egymás mellett. Ez 28 év, két hónap meg egy kis resztli. Ehhez képes a 122 napnyi magány 1,2 %-ra ugrik.
122 napja élek egyedül. Ebből majdnem 122 napot magányosan töltöttem. Ez a képlet nem konvertálható százalékba, mert a magányosan töltött napok száma nem pontos. Annyit mondhatok, hogy egyedül lenni kibaszott nehéz.
Folyamatosan a miértekre keresem a választ. Miért velem történt, miért nem voltam képes, miért most, miért így, miért nem úgy, de legfőképpen az érdekel, hogy miért vagyok képtelen szárnyra kelni. Talán meg kell pihennem, ahogy az óceán felett halzsákmányt pásztázó albatrosznak is, mikor hathavi fentlét után leszáll a családi fészek mellé. Talán többször kéne magamat vizsgálni, és az folytonosan felmerülő, múlt árnyképeit nem lenyomni, hanem feldolgozni lesz muszáj. Talán nem szabad most társat keresni, mert a szerelemnek minduntalan meg kell majd küzdenie a 12073 nappal. Az emlékekkel, az automatizált életvitellel és a rettenetes szégyenérzettel, amit az az egyszerű képlet indukál, hogy 12073 nap után nincs 12074. nap.
Első akarok lenni, végre első akarok lenni valaki életében. Nem egy vállalkozási birodalom felépítését figyelni, és árnyhuszárként teljesíteni hátországbeli feladatokat. Nem a margóra írt szerelmes üzenetet kérem, hanem a könyv lapjain akarok az a főszereplő lenni, aki a szerelmes üzenetet kapja. Nem programok közti program, hanem maga a program szeretnék lenni. Nem a havonta kiosztott tétova, hideg, kikényszerített csókból kérek, de azt nem hagynám meg másnak sem. Én a forró csókot, a szenvedélyes ölelést, a totális szeretetet áhítom. Nekem nem kell a lopott csók, és a mellé járó arcsimítás. Nekem most már mindenből, és mindenkiből az igazira van szükségem. Olyan nőre, aki nem hazudik, aki nem lopja meg az érzelmeimet, aki úgy tud szeretni, ahogy vagyok. Nekem most csak a 122 nap van a tarsolyomban, de hordozom a 12073 nap minden csodáját, és poklát. Nekem olyan nő kell, aki ezt elfogadja.
Egy jóakaróm azt tanácsolta, minden igyekezetemmel azon legyek, hogy a bennem dúló nagy erejű érzelmi hurrikánt csendesítsem, és szellőfoszlányokként próbáljam megérteni, miért lett belőlük hurrikán. Akár igaza is lehet, de szerintem ez egy kozmikus méretű faszság. Mert a 122 napból így lesz 123, 124, és így tovább. Nekem társ kell. Valódi társ, nem holmi pótlék.
Faszom.
Tinder?
