Ha annyi lóvém volna, ahányszor ezt a kérdést feltették nekem rövidke életem során, akkor már rég felvásároltam volna a brunei szultán teljes kőolajkészletét.
Olyan gazdag csávó lennék, hogy megvenném Európát, és hozzácsatolnám Magyarországhoz. Szóval, mikor jön a kérdés, akkor kolibrisebességgel megy a válasz is. „Csimax! Mire gondolsz futás közben?“ Kakastaréjos cigánypecsenyére, a negyven évvel ezelőtti Tina Turnerre tangabugyiban, az egy képletben leírható időre vagy a „belülmiértlennefeketeafeketelyukra“. A válaszok randomszerűek és mindig baromságok. Hiszen az igazság ehhez képest olyan prózai, mint az orrát túró meseszép királykisasszony. Futás közben nem mentem meg a Földet az ufonautáktól, nem oldok meg paradoxonokat, nem gondolkodom matematikai képleteken (mondjuk futáson kívül sem), nem pacsiztatom le fejben kurdot a törökkel. Viszont futás közben nagy-ritkán iszom egy-két kori jó sört, betolok egy mekis dupla hamburgert, jól megcsapkodom a főnökömet a helyettesével, sőt néha olyan csajokra is gondolok, akiket egyébként civilben csak bányában dolgoztatnék. Ez azért nem túl sok. Akkor most mi is van? Mert húsz kilométer alatt egy és háromnegyed, negyven kilcsi alatt majdnem három és fél óra telik el. Olyankor lehúzzák a redőnyt? Bezár a bolt? Fejlövés?
Azt hiszem, hogy minden futó másképp működik. Mindenki más tempóban fut. Egyénenként más jelentőséggel bír a futás, mint felpörgető, dinamikus sport. Vannak kemény és laza edzések. Beszarások és örömfutások. A gondolatok ennek megfelelően rendeződnek halmazokba.
Nálam nagyjából és röviden így (most kicsit komolyabban):
- Laza futások során – olyanokra gondolok, amikor simán dumál az ember – rengeteg feszültséget vagyok képes feldolgozni. Munkahelyit, személyeset, tök mindegy. A futás ilyenkor segíti az életet, kipucolja a negatív dolgokat, megment a totális depitől, OTT, HELYBEN, INSTANT. Az amatőr futóéletnek erről kell szólnia. Épül a test, és tisztul a látás. Az egészség pedig szinte észrevétlenül jelentősebb és jelentősebb lesz. Ez az állapot fokozható, ha az ember társaságot keres magának, ahol közössé teszi az élményét, és láthatja másokét. Nálam ez a futástípus ritka vendég. Talán ezért nem vagyok képes felülkerekedni néhány komolyabb problémán.
- Gyors futásnál, felkészülési edzéseknél tök más a helyzet. Ilyenkor fegyelmet, összpontosítást gyakorlok, teljesen kiürül az agyam, és marad maga a FUTÁS! Nem tudom, hogy éreztétek-e már azt, hogy a feladatra összpontosító agy milyen egyszerűen kommunikál a vegetatív szervezettel? Egy csoda. Az első kilométereket követően, az „üzemi hőmérsékletet“ és tempót elérve a szervezet primitív, és pont ezért kiválóan érthető impulzusokat küld az agynak. Légzés, fájdalmak, izzadás, pulzusszám. Ezek pozitívak és negatívak is lehetnek, az agy így csatol vissza a mozgásra. A hosszabb futás közepe hozza nálam a legjobb érzéseket. Ilyenkor minden kép kontúrossá, és élessé válik, kiszabadulok belülről. Jobbára félmaratoni távokon szokott ez az érzés előbukkanni. Ilyenkor nem kell manuálisan kormányoznom magam, automatára vált a szervezet. A hosszú, koordinált futások végén pedig megkapom ugyanazt a tökéletes élményt, amit a lassú, gondolkodós futások közben. A különbség az, hogy a gyorsabb tempónál vannak fájdalmasabb szakaszok, ellenben két futó-orgazmust is átélhetek: futás közben és utána.
- A terepfutás a legkülönlegesebb futás. Ez nem azt jelenti, hogy szeretem, de nálam feltétlenül kilóg a sorból. Ilyenkor nem belső, hanem külső életet élek. Kizárólag a terep, a talaj, a gödrök, pocsolyák, növényzet, állatok foglalkoztatnak. Olyan mélyen, hogy képes vagyok figyelmen hagyni a szervezet jelzéseit vagy a megtett távot. Vannak barátaim, akik esküsznek rá. Lehet, hogy egyszer majd én is…
